Hi, my name is Petra...

Mivel már több, mint egy hete élvezem a híres francia vendégszeretetet, ezért úgy gondoltam, két hullámvasutazás között ideje lenne időt szakítanom arra is, hogy megosszam az otthon maradt szerencsétlenekkel azokat az izgalmasabbnál izgalmasabb élményeket, amik velem történnek, hiszen tudom, hogy több ezer közeli barátom vár az élménybeszámolómra. Nos, a várakozásnak vége, íme, most írni fogok. Valamit.

Egy Magny-le-Hongre (nem Hongrie, de majdnem) nevű falucskában tengetem jelenleg napjaimat, ami körülbelül 10 percre található a legjobb európai Disneylandtől, a Disneyland Resort Paris-tól.
Magny-le-Hongre egy cuki kis település, ahol emberek nem nagyon vannak, és ahol a legfontosabb látnivaló feltehetőleg a kisbolt, így aztán kérdéses, mennyire örültek annak, amikor a Disney fogta magát és épített egy kis apartman-komplexumot oda, és telenyomta mindenféle bevándorlóval, de mi mindenesetre élvezzük, hogy itt ülhetünk a csendben (nincs gyerekzsivaj) és a zöldben (van macska, sok). Íme a La Boiserie!

Mivel reméltem, hogy kétszemélyes lakásba kerülök majd, ezért aztán hatszemélyesbe kerültem, ahol rajtam kívül lakik még két olasz lány, akikhez sok közünk nincs, két finn csaj, akikkel teljesen jól kijövünk, hiszen köztudott, hogy a finnek és a magyarok rokonok (meg mert mindig elkérik a gépeinket, csak hogy facebookozzanak), na meg Dina, aki éjszakánként élvezheti a műsort, amit álmomban csinálok. Így élünk boldogan, persze a boldogságszint változó, például nekem eddig reggelente igencsak lent volt, hiszen én állandóan hajnalban járok dolgozni, amíg a többiek délig alszanak (persze ez majd változni fog, hiszen két hét múlva már azért fogok nyavalyogni, hogy mi az, hogy több napig folyamatosan éjjel negyed 1-kor végzek majd).

Egy három napig tartó tréningsorozat után (aminek utolsó napját már egyszerűen átaludtam), eljutottam odáig, hogy felvehettem a gyönyörű kaki színű nadrágomat és köténykémet, az ingemet és a nyakkendőmet, na meg a gyönyörű (csak hogy passzoljon a nadrághoz) kakizöld kardigánom, és levegyem az öt számmal nagyobb sapkámat, és beálljak lehúzni az éhes turistákat. Bár az előzetes beetetés alapján én mindenféle finomságot fogok árulni a parkban – például popcornt, palacsintát, gofrit, candy apple-t, fagyit, üdítőt, hot dogot (ami nem finomság) -, azért valamilyen okból kifolyólag eddig csak és kizárólag a popcorn-gépek használatával ismerkedhettem meg, amiknek megvan a maguk varázsa. Az egy dolog, hogy a repkedő popcornnal már önmagában harmadfokú égési sérüléseket szerezhetünk, de ez semmi ahhoz képest, amikor a gép tisztítása közben 1 centi átmérőjű kráter keletkezik a kezeden, mert hozzáér a csőhöz, amiből jön ki a forró olaj, meg ráesik a többtonnás fémláda teteje a hüvelyujjadra, na meg este csak úgy vagy képes járni, hogy beszerzel magadnak egy vadonatúj Chip n Dale-es papucskát... :)

Ennek a nyárnak amúgy előreláthatólag nagyon sok mindent köszönhetek majd. Mivel mindenki franciául beszél hozzám, ezért nagy valószínűséggel augusztusra már érteni is fogok valamit, emellett pedig megtanulok majd olaszul és spanyolul is. A kedves mediterrán vendégeink még csak meg sem próbálnak angolul vagy franciául kommunikálni – de ez mondjuk érhető, hiszen mennyivel jobb neki, ha nem egy popcornt, hanem egy palomitast kér, a merci helyett meg aszondja, hogy gracias vagy grazie. Náluk már csak az angolok a jobbak, akik azt hiszik, hogy francia vagyok és teljesen hülye, és egyszerűen csak odaállnak, és közlik szép lassan, hogy one popcorn. Vagy csak simán azt, hogy popcorn. A thank you meg a please az ismeretlen fogalom. A kedvenc vevőim amúgy az indiaiak meg a hasonlók (tudod ki tudja megmondani a kinézetük alapján, honnan jöttek), mert nem csak, hogy angolul beszélnek, de mindent meg is vesznek, amit csak el lehet mozdítani. Kérek két szuveníres popcornt, egy menüt, és néézd, itt vannak ezek a cuki szívószálak is, ilyet is vegyünk hármat. Ok, mondom, nyolcvanmilliárd euró. No problem, itt van. Thank you very much, have a nice day!

Amúgy csöng a fülem, most mondta Dina. Ez semmi ahhoz képest, hogy álmomban is pocornt árultam… :)

Ami miatt viszont egyelőre örülök, hogy itt lehetek, az ugye maga a Dizni és persze Pári. Szinte minden nap a munka után még belógok a parkba, és felülök egy-két dologra. Ki fejezte már be hullámvasutazással a munkanapját? Naugye.
Ráadásul egy hét után még Párizsba is eljutottunk. Mivel az még mindig olyan, mint régen, ezért arról inkább majd egy másik bejegyzésben. Ez már úgyis olyan hosszú lett, hogy senki sem fogja elolvasni, pedig arról például még szót sem ejtettem, hogy milyen egyszerű vegetáriánusnak lenni Franciaországban... :)