Megint megkaptam - mi történt a blogommal, negyedike óta nem írtam, mégis mit képzelek magamról?! Na igen, az az igazság, hogy azután, hogy itt az ember hozzászokik az élet-, és munkakörülményekhez, már nem annyira egyszerű olyan érdekes dolgokat összeszedni, amik kitesznek egy blogbejegyzést. Azért nézzük meg, mi történt - vagy mi nem történt - az elmúlt hetekben...
Hogy ne mindig a munkával kezdjük... az utóbbi egy hónapban már sikerült is überelni azt a szánalmat, amit nyáron bulizásnak neveztünk azzal, hogy sikerült kétszer összeszedni magunkat, és bemenni Párizsba bulizni. Volt olyan este, ami nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy nem emlékszünk rá, volt olyan is, ami viszont inkább furcsa volt. Itt Disneyben az ember lánya azon már szinte meg sem lepődik, ha hat pasival ebédel együtt, és ebből négy meleg, de azért abban még reménykedtünk, hogy Párizsban mások az arányok. Nos, tévedtünk, ugyanis a legutóbbi buli végén már csak fiúk táncoltak egymással, a csúcs az volt, amikor az egyik gyerek engem félrelökött, hogy táncolhasson magyar barátunkkal. Franciaország, én így szeretlek!
Majdnem jól sikerült a kép...
A bulizásokon kívül viszont nem sok minden történik velem a szabadnapjaimon, főleg azért nem, mert egy-egy párizsi éjszaka után rendszeresen ágyban töltöm az egész napot. Legutóbbi alkalommal például délután fél 5-kor keltem, amikor is Ági barátném beállított hozzám azzal, hogy menjünk parkozni. Én szimplán kinevettem, viszont estére legalább összeszedtem magam, és elmentünk egy jót vacsizni a Café Mickeybe, hiszen Mickey és Minnie nélkül vacsizni nem az igazi! Ugye? Ugye!
Munka fronton a helyzet változatlan, vagyis talán most kezd változni. A november itt Disneyéknél nem igazán nevezhető főszezonnak, hétvégenként még csak-csak megtelik a park a franciákkal meg hollandokkal meg ilyenekkel, de hétköznapokon a látogatottság kifejezetten alacsonynak mondható. Ez persze tök jó azoknak, akik most jönnek, de ha a napodat egy viskó falai között töltöd, akkor nem bánod, ha nem abból áll az egész napod, hogy nézel ki a fejedből. Ám sajnos sokáig ez volt a helyzet, hiszen azon a novemberi napon, amikor a world famous Zinadine Zidane a parkba látogatott, jött a zuhogó eső is, és meg sem állt vagy egy hétig. Mondhatni semmit se adtam el, csak esőkabátokat, röhögtek is a rendes boltos kollégák, hogy milyen jó is, hogy van egy karácsonyi vásár, ahol esőkabátokat árulunk. Eskü úgy éreztem magam egyébként, mintha a Százholdas pagonyban lennék, és már elkezdtem attól félni, hogy egyik reggel - Malackához hasonlóan - arra ébredek, hogy a víz már önti el a lakást. Na de vissza Zizouhoz. Azon a napon, amikor erre járt, én sikeresen 10 perccel korábban érkeztem, ami a jelek szerint valami hihetetlen, óriási probléma, ami miatt felborították az egész napirendet, és engem beraktak a rendes boltba kasszázni. Ennek amúgy normál esetben tök örültem volna, csakhogy ezzel sikeresen lemaradtam arról is, hogy ZZ végigsétál a mi kis karácsonyi falunkon. Na mondom szép, ja meg tipikus.
Ennél már csak az volt a tipikusabb, hogy rá egy hétre meg Nadal bácsi látogatott a parkba. Jött vele a spanyol tévé is, ám sajnos nem akarták, hogy nyilatkozzak, pedig spanyol tudásom most már hihetetlen mértékeket öltött, nem csak azt vágom, hogy palomitas, hanem azt is például, hogy talla unica (egy méret, ha nem lenne egyértelmű). Nadal meg amúgy francia spanjához hasonlóan szintén átsétált a mi kis falunkon, valószínűleg az orrom előtt, de hát hemüveg hiányában hátrányos helyzetben (hö-hö-hö) vagyok, és nem biztos, hogy kiszúrom az ilyen kis hírességeket. Ezek után meglehetősen morcos voltam, hiszen ott sétált az orrom előtt minden európai sportoló kb, én meg lemaradok mindenkiről. Szerencsére velem az élet azért igencsak jószívű, és tudja jól, hogy mik azok a dolgok, amik nélkül egyszerűen nem lehet élni, és visszaküldte Zidane-t a parkba ezen a hétvégén is. Most már egész nap árgus szemekkel figyeltem, hogy hol bukkan fel egy kopasz fej, de végül nem volt nehéz észrevennem, hiszen óriási pereputtyal érkezett, amit egy csávó vezetett, aki folyamatosan üvöltve terelte a népet. Na igen, kerüljük a feltűnést, kéremszépen!
Szóval azzal, hogy bepótoltam lemaradásomat sportoló-spottingban, meg azzal, hogy végül csak elállt az eső, újra kezdenek vidámak lenni azok a bizonyos hétköznapok. Ma reggel például úgy elröppent 1,5-2 óra, mint a pinty, miután egy holland lánycsapat felvásárolta az összes karácsonyfadíszt, amit csak árulunk, délután pedig sírva röhögtem, mikor a többiek táncolva-énekelve támadtak rá a vendégekre, csak hogy vegyenek már egy vattacukrot. A falunkat közben meg elözönlötték a Disney-karakterek, köztük Rapunzel, aki lassan átveszi Charlotte nevű alteregóm helyét, miután öt hét után már van Petra névtáblám, na meg munka közben rámadták a Rapunzel ruháját. Meglepő módon a 10 éveseknek való ruha nem csak, hogy rövid, de még szűk is, és bár ketten valahogy rámerőszakolták, azért csak nem sikerült hátul összegombolni a dolgot. Bár egy napig hercegnő voltam, most egy kicsit jegelem a dolgot - legalább addig, amíg nem kapunk egy Rapunzel-ruhát 12-es méretben... :D
Ui.: Párizs még mindig ugyanolyan... :)
Majdnem jól sikerült a kép...
Munka fronton a helyzet változatlan, vagyis talán most kezd változni. A november itt Disneyéknél nem igazán nevezhető főszezonnak, hétvégenként még csak-csak megtelik a park a franciákkal meg hollandokkal meg ilyenekkel, de hétköznapokon a látogatottság kifejezetten alacsonynak mondható. Ez persze tök jó azoknak, akik most jönnek, de ha a napodat egy viskó falai között töltöd, akkor nem bánod, ha nem abból áll az egész napod, hogy nézel ki a fejedből. Ám sajnos sokáig ez volt a helyzet, hiszen azon a novemberi napon, amikor a world famous Zinadine Zidane a parkba látogatott, jött a zuhogó eső is, és meg sem állt vagy egy hétig. Mondhatni semmit se adtam el, csak esőkabátokat, röhögtek is a rendes boltos kollégák, hogy milyen jó is, hogy van egy karácsonyi vásár, ahol esőkabátokat árulunk. Eskü úgy éreztem magam egyébként, mintha a Százholdas pagonyban lennék, és már elkezdtem attól félni, hogy egyik reggel - Malackához hasonlóan - arra ébredek, hogy a víz már önti el a lakást. Na de vissza Zizouhoz. Azon a napon, amikor erre járt, én sikeresen 10 perccel korábban érkeztem, ami a jelek szerint valami hihetetlen, óriási probléma, ami miatt felborították az egész napirendet, és engem beraktak a rendes boltba kasszázni. Ennek amúgy normál esetben tök örültem volna, csakhogy ezzel sikeresen lemaradtam arról is, hogy ZZ végigsétál a mi kis karácsonyi falunkon. Na mondom szép, ja meg tipikus.
Ennél már csak az volt a tipikusabb, hogy rá egy hétre meg Nadal bácsi látogatott a parkba. Jött vele a spanyol tévé is, ám sajnos nem akarták, hogy nyilatkozzak, pedig spanyol tudásom most már hihetetlen mértékeket öltött, nem csak azt vágom, hogy palomitas, hanem azt is például, hogy talla unica (egy méret, ha nem lenne egyértelmű). Nadal meg amúgy francia spanjához hasonlóan szintén átsétált a mi kis falunkon, valószínűleg az orrom előtt, de hát hemüveg hiányában hátrányos helyzetben (hö-hö-hö) vagyok, és nem biztos, hogy kiszúrom az ilyen kis hírességeket. Ezek után meglehetősen morcos voltam, hiszen ott sétált az orrom előtt minden európai sportoló kb, én meg lemaradok mindenkiről. Szerencsére velem az élet azért igencsak jószívű, és tudja jól, hogy mik azok a dolgok, amik nélkül egyszerűen nem lehet élni, és visszaküldte Zidane-t a parkba ezen a hétvégén is. Most már egész nap árgus szemekkel figyeltem, hogy hol bukkan fel egy kopasz fej, de végül nem volt nehéz észrevennem, hiszen óriási pereputtyal érkezett, amit egy csávó vezetett, aki folyamatosan üvöltve terelte a népet. Na igen, kerüljük a feltűnést, kéremszépen!
Szóval azzal, hogy bepótoltam lemaradásomat sportoló-spottingban, meg azzal, hogy végül csak elállt az eső, újra kezdenek vidámak lenni azok a bizonyos hétköznapok. Ma reggel például úgy elröppent 1,5-2 óra, mint a pinty, miután egy holland lánycsapat felvásárolta az összes karácsonyfadíszt, amit csak árulunk, délután pedig sírva röhögtem, mikor a többiek táncolva-énekelve támadtak rá a vendégekre, csak hogy vegyenek már egy vattacukrot. A falunkat közben meg elözönlötték a Disney-karakterek, köztük Rapunzel, aki lassan átveszi Charlotte nevű alteregóm helyét, miután öt hét után már van Petra névtáblám, na meg munka közben rámadták a Rapunzel ruháját. Meglepő módon a 10 éveseknek való ruha nem csak, hogy rövid, de még szűk is, és bár ketten valahogy rámerőszakolták, azért csak nem sikerült hátul összegombolni a dolgot. Bár egy napig hercegnő voltam, most egy kicsit jegelem a dolgot - legalább addig, amíg nem kapunk egy Rapunzel-ruhát 12-es méretben... :D
Ui.: Párizs még mindig ugyanolyan... :)
Nem optikai csalódás: a diadalív -10°C-os árnyékában frankón befigyel a "Minnie"-szoknya balerinacipővel. Nincs is ebben semmi meglepő :P.
VálaszTörlésmost komolyan, ezt ki írta?? vannak tippjeim, de inkább megvárom, hogy a tettes magától jelentkezzen!!! :)
VálaszTörlés