Hölgyeim és uraim, helyezkedjenek el kényelmesen, mesedélután következik! Nem, nem, szó sem lesz semmiféle meghitt találkozásról a Télapóval, semmiféle Boiseries karácsonyi vacsoráról... Ezek senkit sem érdekelnek. Az viszont, hogy miket tudok szerencsétlenkedni, remélhetőleg annál több embert. Következzék tehát a "Turistáskodás, több-kevesebb sikerrel" bejegyzésem második fejezete. Et voilááá!
Mivel már nem sok van hátra addig, amíg elkezdődik számomra a Született Feleségek maraton - konkrétan még 4 napot dolgozom -, ezért aztán úgy döntöttem, hogy ideje a szabadnapjaimat konstruktívabban tölteni annál, hogy itthon fekszem az ágyban. Mivel Disneylandben még mindig tombol a karácsony-láz, és a park még mindig televan elmebetegek turistákkal, ezért úgy gondoltam, a mai nap tökéletes lesz arra, hogy bemenjek Párizsba (úgyse vittem túlzásba eme tevékenységet az elmúlt 3 hónap alatt, szégyen és gyalázat, ugyebár). Persze nincsen nap Disney nélkül, így aztán a turistáskodás elé még beterveztem egy-két egyéb programot. Szép nap is lett volna - ha összejön a dolog...
Igazából már az elején sejthettem volna, hogy ez nem az én napom. Megyek ki a buszhoz, ott áll még pár ezer ember rajtam kívül. Várunk, várunk, de persze nem jön a busz. Nem tudjuk miért, hiszen hó már napok óta nem esett, az utak tiszták. Persze utólag kiderült, hogy reggel jött egy kis cuki ónos eső, aztán a buszsofőr inkább úgy döntött, hogy ismételten kihagyja a mi megállónkat, mert mi szemetek egy emelkedőn lakunk. Na, hát akkor szép lassan elindultam a másik megálló irányába, hogy na, akkor majd egy jó háromnegyedórás kerülővel bemegyek, ám végül egy szerencsétlen spanyol gyereknek - aki nem mert egyedül stoppolni - meg három furcsa fiúnak köszönhetően végül autóval percek alatt bent is voltam a parkban. Ott a tervem mindössze annyi volt, hogy végre becserkészem magamnak ikertestvéremet, Rapunzelt, de mivel csak korcsolyával lehetett a parkban közlekedni, ezért aztán persze ez a tervem nem jött össze. Helyette legalább összefutottam Mickeyvel, és most már legalább van karácsonyi képem is vele... :)
A következő tervem az volt, hogy nyitáskor megint letámadom a Jessicát, azaz a dolgozók Disney-boltját. Ott is voltam pontban 12-kor, a gond csak annyi, hogy ma a Jessica 10-kor nyitott. Délben természetesen már semmi se volt, így meglehetősen szerény zsákmánnyal távoztam, és úgy döntöttem, hogy ideje elindulni Párizsba, itt Disneyben úgyse jön össze semmi. Lol.
Megvettem a jó drága jegyet, majd röpke háromnegyed óra alatt be is értem Párizsba. Remek volt az út, az RER-en végig úgy viselkedtem, mintha egy BKV-buszon ülnék jegy nélkül, minden megállóban lestem, hogy mennyire para alakok szállnak fel, és azon gondolkoztam, hogy kivegyem-e a táskámból az aláírás-füzetem, nehogy azt is ellopják akkor, amikor viszik a táskámat. Ráadásul valami nagyon nem stimmel a francia tömegközeledéssel sem, mert amíg itt vidéken a buszokat olyan szinten felfűtik, hogy kabátban az ájulás kerülget, addig Párizsban a metrón vacogtam, konkrétan sokkal hidegebb volt ott, mint kint.
Mivel az elmúlt napokban valami bekattant bennem, és egy kis kultúra-hiányom lett, jól kitaláltam, hogy a mai napomat a Musée d'Orsayval kezdem, úgyis ingyenes nekem, mert ifjú vagyok és szép (vagy nem? de). Oda is mentem, ám a nagy lelkesedésem nem tartott sokáig, mert a múzeumhoz a sor kábé az Eiffel-toronyig állt. Nem normálisak az emberek, december végén jönnek turistáskodni... Szóval le kellett mondanom erről a tervemről, ugyanis annyira azért nem volt meleg, hogy egy órát álljak sorba. Helyette inkább elsétáltam a Champs-Elysées irányába, ahol még nagyban nyomják a karácsonyi vásárt. A többi magyar mesélte, hogy van ám magyar stand is, na gondoltam megkeresem, vicces lesz. Elkezdtem a keresgélést a Champs-Elysées egyik oldalán, de naná, hogy a magyar stand pont a másik oldalon volt. Mivel nem volt kedvem visszamenni, ezért inkább betértem néhány boltba, de persze nem vettem semmit. Itt kicsit elszontyolódtam, így aztán úgy gondoltam, itt az ideje továbbálni, és meglátogatni régi barátomat, Eiffel-torony urat.
Itt végre tudatosult bennem, hogy ez a nap egy nagy LOL. Kijöttem a metróból a Trocadéronál, hát naná, hogy zuhogott az eső... Már itt elkezdtem röhögni, de akkor azt képzeljétek el, hogy röhögtem, amikor megláttam ezt:
Nem tudom, hogy került ez a köd oda, de az biztos, hogy elvitte a torony felét. Vicces volt, bár a japán turisták azért annyira nem örültek neki.
A gyors Eiffel-tornyozás után újabb remek ötletem támadt, mégpedig az, hogy menjek ki a Défense-hoz. Ki is mentem, aztán ott elgondolkoztam, hogy vajon mi a fenének mentem ki. Párizsból az égvilágon semmit se lehetett látni, mert a köd ugye mindent eltakart. Na nem baj, azért jót metróztam, nem? :)
A Défense után úgy döntöttem, hogy ha már nem jött össze a Musée d'Orsay, akkor már meglátogatom egy kicsit a Louvre-ot, még akkor is, ha tökre nem érdekel. Megyek a múzeumhoz, de éreztem ám, hogy itt is baj lesz. Épp azon tanakodtam, hogy na vajon az lesz, hogy itt nem ingyen van a belépő, vagy az, hogy már túl késő van és nem lehet bemenni, amikor megláttam a táblát:
A Louvre keddenként nincs nyitva. Csak keddenként. Remek.
Mondom magamban, na jó, akkor már csak egy hely van hátra, jó öreg kedvencem, a Notre Dame, az nem tud csalódást okozni. Persze mikor ezt kimondtam magamban, abban a pillanatban lemerült az iPodom, úgyhogy enyhe pánik fogott el, hogy mégis hogyan fogom kibírni a hazáig tartó jó egy órás utat. Közben azért eljutottam a Notre Dame-ig, ami tényleg nem okozott csalódást, még karácsonyfa is volt előtte, meg beálltam kb. a sor legelejére, és senki sem akart ezért megverni (ezért jó, ha az ember egyedül van).
Miután sikerült végre valamit csinálnom, gondoltam jobb, ha gyorsan haza is megyek, nehogy aztán túlzásba vigyem itt az élvezeteket. Az aluljáróban még vettem egy könyvet, hogy ne unatkozzak, amit hazáig olvastam, így legalább hazafele nem rettegtem attól, hogy kirabolnak a maszkos banditák. Közben örültem, hogy milyen hasznosan töltöttem el a szabadnapomat.
LOL.
Mivel már nem sok van hátra addig, amíg elkezdődik számomra a Született Feleségek maraton - konkrétan még 4 napot dolgozom -, ezért aztán úgy döntöttem, hogy ideje a szabadnapjaimat konstruktívabban tölteni annál, hogy itthon fekszem az ágyban. Mivel Disneylandben még mindig tombol a karácsony-láz, és a park még mindig televan elmebetegek turistákkal, ezért úgy gondoltam, a mai nap tökéletes lesz arra, hogy bemenjek Párizsba (úgyse vittem túlzásba eme tevékenységet az elmúlt 3 hónap alatt, szégyen és gyalázat, ugyebár). Persze nincsen nap Disney nélkül, így aztán a turistáskodás elé még beterveztem egy-két egyéb programot. Szép nap is lett volna - ha összejön a dolog...
Igazából már az elején sejthettem volna, hogy ez nem az én napom. Megyek ki a buszhoz, ott áll még pár ezer ember rajtam kívül. Várunk, várunk, de persze nem jön a busz. Nem tudjuk miért, hiszen hó már napok óta nem esett, az utak tiszták. Persze utólag kiderült, hogy reggel jött egy kis cuki ónos eső, aztán a buszsofőr inkább úgy döntött, hogy ismételten kihagyja a mi megállónkat, mert mi szemetek egy emelkedőn lakunk. Na, hát akkor szép lassan elindultam a másik megálló irányába, hogy na, akkor majd egy jó háromnegyedórás kerülővel bemegyek, ám végül egy szerencsétlen spanyol gyereknek - aki nem mert egyedül stoppolni - meg három furcsa fiúnak köszönhetően végül autóval percek alatt bent is voltam a parkban. Ott a tervem mindössze annyi volt, hogy végre becserkészem magamnak ikertestvéremet, Rapunzelt, de mivel csak korcsolyával lehetett a parkban közlekedni, ezért aztán persze ez a tervem nem jött össze. Helyette legalább összefutottam Mickeyvel, és most már legalább van karácsonyi képem is vele... :)
A következő tervem az volt, hogy nyitáskor megint letámadom a Jessicát, azaz a dolgozók Disney-boltját. Ott is voltam pontban 12-kor, a gond csak annyi, hogy ma a Jessica 10-kor nyitott. Délben természetesen már semmi se volt, így meglehetősen szerény zsákmánnyal távoztam, és úgy döntöttem, hogy ideje elindulni Párizsba, itt Disneyben úgyse jön össze semmi. Lol.
Megvettem a jó drága jegyet, majd röpke háromnegyed óra alatt be is értem Párizsba. Remek volt az út, az RER-en végig úgy viselkedtem, mintha egy BKV-buszon ülnék jegy nélkül, minden megállóban lestem, hogy mennyire para alakok szállnak fel, és azon gondolkoztam, hogy kivegyem-e a táskámból az aláírás-füzetem, nehogy azt is ellopják akkor, amikor viszik a táskámat. Ráadásul valami nagyon nem stimmel a francia tömegközeledéssel sem, mert amíg itt vidéken a buszokat olyan szinten felfűtik, hogy kabátban az ájulás kerülget, addig Párizsban a metrón vacogtam, konkrétan sokkal hidegebb volt ott, mint kint.
Mivel az elmúlt napokban valami bekattant bennem, és egy kis kultúra-hiányom lett, jól kitaláltam, hogy a mai napomat a Musée d'Orsayval kezdem, úgyis ingyenes nekem, mert ifjú vagyok és szép (vagy nem? de). Oda is mentem, ám a nagy lelkesedésem nem tartott sokáig, mert a múzeumhoz a sor kábé az Eiffel-toronyig állt. Nem normálisak az emberek, december végén jönnek turistáskodni... Szóval le kellett mondanom erről a tervemről, ugyanis annyira azért nem volt meleg, hogy egy órát álljak sorba. Helyette inkább elsétáltam a Champs-Elysées irányába, ahol még nagyban nyomják a karácsonyi vásárt. A többi magyar mesélte, hogy van ám magyar stand is, na gondoltam megkeresem, vicces lesz. Elkezdtem a keresgélést a Champs-Elysées egyik oldalán, de naná, hogy a magyar stand pont a másik oldalon volt. Mivel nem volt kedvem visszamenni, ezért inkább betértem néhány boltba, de persze nem vettem semmit. Itt kicsit elszontyolódtam, így aztán úgy gondoltam, itt az ideje továbbálni, és meglátogatni régi barátomat, Eiffel-torony urat.
Itt végre tudatosult bennem, hogy ez a nap egy nagy LOL. Kijöttem a metróból a Trocadéronál, hát naná, hogy zuhogott az eső... Már itt elkezdtem röhögni, de akkor azt képzeljétek el, hogy röhögtem, amikor megláttam ezt:
Nem tudom, hogy került ez a köd oda, de az biztos, hogy elvitte a torony felét. Vicces volt, bár a japán turisták azért annyira nem örültek neki.
A gyors Eiffel-tornyozás után újabb remek ötletem támadt, mégpedig az, hogy menjek ki a Défense-hoz. Ki is mentem, aztán ott elgondolkoztam, hogy vajon mi a fenének mentem ki. Párizsból az égvilágon semmit se lehetett látni, mert a köd ugye mindent eltakart. Na nem baj, azért jót metróztam, nem? :)
A Défense után úgy döntöttem, hogy ha már nem jött össze a Musée d'Orsay, akkor már meglátogatom egy kicsit a Louvre-ot, még akkor is, ha tökre nem érdekel. Megyek a múzeumhoz, de éreztem ám, hogy itt is baj lesz. Épp azon tanakodtam, hogy na vajon az lesz, hogy itt nem ingyen van a belépő, vagy az, hogy már túl késő van és nem lehet bemenni, amikor megláttam a táblát:
A Louvre keddenként nincs nyitva. Csak keddenként. Remek.
Mondom magamban, na jó, akkor már csak egy hely van hátra, jó öreg kedvencem, a Notre Dame, az nem tud csalódást okozni. Persze mikor ezt kimondtam magamban, abban a pillanatban lemerült az iPodom, úgyhogy enyhe pánik fogott el, hogy mégis hogyan fogom kibírni a hazáig tartó jó egy órás utat. Közben azért eljutottam a Notre Dame-ig, ami tényleg nem okozott csalódást, még karácsonyfa is volt előtte, meg beálltam kb. a sor legelejére, és senki sem akart ezért megverni (ezért jó, ha az ember egyedül van).
Miután sikerült végre valamit csinálnom, gondoltam jobb, ha gyorsan haza is megyek, nehogy aztán túlzásba vigyem itt az élvezeteket. Az aluljáróban még vettem egy könyvet, hogy ne unatkozzak, amit hazáig olvastam, így legalább hazafele nem rettegtem attól, hogy kirabolnak a maszkos banditák. Közben örültem, hogy milyen hasznosan töltöttem el a szabadnapomat.
LOL.
az eiffel torony az nem úúúúr! amúgy jóvagy
VálaszTörlés