Bár a két hónapos otthoni semmittevés után nem túlzottan vágytam arra, hogy visszatérjek a dolgozó emberek világába - főleg nem a francia dolgozókéba -, azért mégis egy viszonylag pozitív hozzáállással indultam el március elején egy (valószínűleg) utolsó nagy Disney-túrára. Tudtam, hogy valamilyen csoda folyamán már nem abban a boltban fogok dolgozni, ahol télen szenvedtem - és így többet nem is látom esküdt ellenségemet, vattacukor urat sem -, hanem a park legnagyobb üzletében, az Emporiumban, ami azt jelenti, hogy nincs több unatkozás. Ám amíg egyik oldalon szerencse ért, addig természetesen mással csak a baj volt...
A szokásos bejelentkezés után elindult a Disney kisbusz a szállásunk felé. Nekem meg se fordult a fejembe, hogy miután hat hónapot töltöttem el a jó öreg Boiserie-ben, most máshova is kerülhetnék, de aztán csak nézem, hogy hova is megyünk mi. Nos, a kedves Disneysek beraktak a másik ipari szállásra, ami össze sem hasonlítható az előző hellyel. A lakások egy szobából állnak, amiben van két ágy, és körülbelül ennyi. Amíg a Boiserie-ben van egy külön nappali, de legalább egy külön konyha, itt az asztal az ágyam végében van, hogy amikor reggel reggelizik a szobatársam, azt végighallgathassam. Ja igen, a szobatársam... A kedves francia bácsi a recepción nagyon örült magának, amikor egybe rakott minket, mondván az egyik litván, a másik magyar, hát az egy és ugyanaz. Persze, rengeteg közös van bennem, és egy 37 éves litván nőben. Bár szerintem a 37 az egy szép hazugság, inkább 67, ugyanis a nő mind külsőre, mind viselkedésében egy öregasszony. Hét hónapra jöttünk, de ruhát nem hozott, csak könyvet, az SZTK szemüvege verhetetlen, és minden este lefekszik 10-kor, mert ugye nem tud magával mit kezdeni. Szóval igen, remek párosítás vagyunk.
Persze én elég hisztis vagyok, és amint betettem a lábam a szobába, mentem vissza üvölteni a recepcióra, hogy ezt mégis hogy képzelik. Végül egyik dolog jött a másik után, és jó sok szervezés után ott tartok, hogy jövő héten már költözöm is - sajnos nem a Boiserie-be, csak egy privát apartmanba a Boiserie közelébe (mert most két faluval arrébb vagyok). Persze a dologra a gatyám is rámegy, mert a lakbér közel kétszer annyi, meg még fizethetek az internetért is, meg ilyenek, szóval csak reménykedni tudok abban, hogy az állam bácsi megsegít - az új apartmanom tulaja kiszámolta nekem, hogy elvileg havi 300 eurót is kaphatok a franciáktól. Szóval most nagyon várom a májust, mert akkor jön a pénz... :)
Amúgy még jó, hogy azzal a tudattal jöttem vissza, hogy a vattacukortól távol fogok dolgozni, mert különben lehet, hogy az első géppel repültem volna haza. Szerencsére a munka az Emporiumban teljesen okés. Furcsák itt az emberek, mert mind azzal jöttek, hogy "jaj, az a bolt nagyon kemény, ott egész nap a kasszában állsz és csak jönnek az emberek". Helllóóó?! Ha mindig jönnek az emberek, az azt jelenti, hogy gyorsan eltelik a nap, mert nem unatkozik az ember. Én sem szeretek dolgozni, de sosem értettem, miért jó úgy állni egész nap a kasszában, hogy nincs mit csinálnod. Persze a franciák biztos jobban tudják... Nekem egyelőre tetszik a dolog, mert amikor kasszában vagy, akkor tényleg hamar eltelik a nap, egyedül olyankor jön az agybaj, amikor zárunk, ugyanis akkor van 2-3 óránk arra, hogy rendbe rakjuk a boltot. Ez így elsőre teljesen megoldhatónak tűnik, hiszen rengetegen dolgozunk ott, de általában mégis egy nagy rohanás az egész. Tegnap például azt kaptam, hogy a kulcstartókat és a mágneseket rakjam rendbe. Ez mindösszesen három kis állványt jelent, és a több, mint két óra alatt nekem mégis csak egyet sikerült rendbe raknom, azt is úgy, hogy többen is segítettek. Én szinte mindig zárásra vagyok beosztva, szóval csak reménykedni tudok abban, hogy idővel felgyorsulok majd, bár már most is úgy dolgoztam, mint a güzü.
Mi az a güzü?
A zárásban még az a vicces, hogy éjszaka meglehetősen érdekes a hazamenetel. Hétvégén például 2 körül végzünk, 2:20-kor jön is a busz, ami általában meglehetősen kihalt. A múlt héten például a Boiserie-nél leszállt mindenki, kivéve én és egy csúnya arcú fiú, szóval egy cseppet berezeltem, aztán ő is leszállt, és egyedül ültem a buszon. Mivel hajnali 2kor senki sem akar felszállni a buszra, ezért a busz hazáig száguldott, én meg félúton beparáztam, mert nem volt ismerős a környék, és azt hittem, hogy a sofőrbácsi nem vett észre, és már megyünk is a garázsba. A nagy ijedtemben elindultam előre a sofőr felé, de mivel két hatalmas zacskó volt nálam, a busz meg ötszázzal száguldott, meglehetősen érdekesen közlekedtem a buszon, az szinte biztos, hogy a vezető azt hitte, részeg vagyok. Mivel utána még vagy háromszor felálltam és elindultam előre, ezért aztán tutibiztos... :)
Mivel egyelőre minden időmet a munka, az alvás és a lakásdolgok intézése veszi el, ezért még nem volt sok időm olyan mellékes dolgokra, mint a szocializáció, vagy a szórakozás. Persze utóbbira egy darabig nem is lesz nagyon lehetőségem, mert mint kiderült, a mai nappal lezárul a Disney "New Generation" fesztiválja, és áprilisig nem lesz szinte semmi program sem a parkban. Azt hiszem, a legjobbkor jöttem vissza... :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése